Amalia Lievna Limonova

Nem nehéz megfejteni a jellemét; Szereti, ha van motivációja, van miért küzdenie, viszont arra mindig figyel, hogy ezek érdekében (szándékosan legalábbis) ne taposson át másokon, ne akarjon többnek látszani náluk. Reális gondolkodású, egyáltalán nem túl negatív, se nem túl pozitív, bár inkább utóbbi felé billen a mérleg.

Kifejezetten gyönyörű teremtés; zöld szeme természetes, mégis érdekes ellentétben áll háta közepéig érő, vörös hajával. Teljesen átlagos növésű, orosz származása ellenére. Szereti a merész ruhadarabokat, gyakran hord rövid szoknyákat, vállvillantós pólókat és pulcsikat, így értelemszerűen a nyár a kedvenc évszaka.
Vérlényként van egy jellemzően erős, kellemetlen szaga, de ezt igyekszik eltakarni különböző parfümökkel.

- Hagy... hagyjatok békén... - nyöszörögte, miközben tűrte a fájdalmas, erős rúgásokat.
Minden egyes mozdulatáért hatalmas árat kellett fizetnie, hiszen nem tudhatta, hogy mikor érik olyan erős rúgások helyzetváltás közben, amiktől berándulnának izmai, esetleg érzékenyebb ponton találnák el.
- Nem... Nem vagyok szörnyeteg. - törölte le szemei alól a sűrűn potyogó könnyeit, de a négy fiú egyáltalán nem úgy nézett ki, mint akiket meghatott a dolog, így a lány (habár ilyen módon utálta saját hasznára fordítani) kénytelen volt egérré válni.
Érezte, ahogyan csontjai és minden létező porcikája csökkenni kezd, orra kinyúlik és feneke felett gerince meghosszabbodik.
A fiúk teljesen értetlenül néztek egymásra. Valószínűleg mindannyian azt hitték, hogy megőrültek, akkor pedig méginkább, mikor a vékony, fekete póló ujjából kiszaladt egy egér. Rémülten követték tekintetükkel, ahogyan lábaik között kezd cikázni, majd eltűnik onnan.
A lány ezen igazán jót szórakozott. Kisegérként megállt az egyik őt bántalmazó srác mögött és véget is vetett a varázslatnak; Pár pillanat múlva már ott állt anyaszült meztelenül, a fiú vállát markolva.
Az nem tudott gyorsan reagálni, viszont a vérlény kifejezetten gyors volt és a pólóját lerángatva válláról már harapott is. Fogait erősen belemélyesztette a nyakába és nagyokat nyelve lakmározni kezdett. Arcára közben őszinte vigyor ült ki, szeméből pedig csak úgy áradt a káröröm, ahogyan látta a rémült fiúkat visongatva elrohanni.
Pár perc után elengette a negyediket is, és ellökte magától.
- Menj, amíg ilyen kedves vagyok. - lökött rajta mégegyet.

A fekete, kapucnis pulcsi kellően elrejtette az arcát ahhoz, hogy ne ismerjék fel. Erre még rátett egy lapáttal, hogy nem úgy sétált, mint aki vágyna arra, hogy leszólítsák; A földnek szegezett tekintet és zsebre vágott kezek. Először valószínűleg valami suttyónak nézhették, főleg a pulcsi alól előbukkanó rövidke szoknya miatt, de nem érdekelte. Erre volt a szüksége ahhoz, hogy normális ételhez jusson.
Lopott. Szégyellte, de ezt kelett tennie, hogy ne haljon éhen, ugyanis korán elkerült otthonról, nevelőszüleitől pedig egész egyszerűen meglépett.
Nem szerette, ha mástól függött, hiszen egyedül saját magában tudott bízni, ami eleinte nehézségeket okozott neki, de idővel belejött, mitöbb élvezni kezdte veszélyes, de ugyanakkor érdekes, izgalmas és számára kifejezetten szórakoztató életmódját. 
Mások dolgainak magávé tétele már szinte reflexből ment neki, mindenféle lelkiismeretfurdalás és hasonló marhaság nélkül. Egyszerűen élt; Élni és élni hagyni. Szándékosan sosem bántott senkit, sosem esett neki egyetlen embernek sem, csak azért, mert ideges volt.
Léptei kopogtak a betonon, miközben néha fel-felpislantott a mellette elhaladó emberekre. Egy fiú mosolyát már messziről sikerült kiszúrnia, aminek felettéb megörült. Ő is elmosolyodott, olyan igazán őszintének tűnően és teljesen természetesen tipegett oda a fiatal sráchoz, aki láthatóan alig tudta levenni róla szemét.
A lány eljátszotta, hogy zavarja a dolog.
- Ne haragudj… Én csak… - vakarta meg tarkóját, miközben a vérlénynek nem is kellett több.
Hogy elérje áldozatánál a zavartság maximumát, hirtelen nyakába vetette magát, amire a fiú egyértelműen nem tudott normálisan reagálni, csak hebegett, habogott.
- M… Mit szólnál egy kávéhoz?
- Holnap ekkor és itt! – kacsintott újdonsült udvarlójára és sietősen távozott is.
Mikor messzebb ért engedte magának, hogy torkának teljes erejéből kacarászni kezdjen, miközben számolta az elcsent pénztárcában lévő pénzt.