Edward Feilding - Előtörténet

Törvényes/Jó
Egy roppant megfontolt, hidegvérű, kissé talán elvont férfi. Nem igazán társasági ember, de amikor rászánja maágt a nyilvános megjelenésre (akár mindnek, akár beavatottak között) ezt nem látni rajta, tökéletesen viselkedik, már ha akar ... Néha bizony nem akar. Megveti az emberiségnek, és a természetfeletti lényeknek is azt a hányadát, akik nem használják ki elméjük csodás képességeit, és ezt a megvetését nem mindig rejti véka alá.

Tisztes őszülő úriember, egy igazi angol Lord. Ennek megfelelően öltözködik és viselkedik, mégis van benne mindig valami kihívó, valami megfoghatatlanul pimasz, cinikus, kicsit talán bosszantó felsőbbrendűség. Termetre alacsonyabb és vékonyabb fajta, sokak mellett szinte eltörpül, de mégsem szokott hátérbe szorulni.
Ő a mágusok egyik dojenje, a legidősebbek között tartják számon, a tudása szinte felbecsülhetetlen. Árkádiában ennek megfelelően jelenik meg, talárban, és a viselkedése sokkal udvariasabb, hiszen itt már hasonszőrű kollégákkal van körülvéve.

A Rózsák Háborúja végén születtem, melyben családom a Lancastereket támogatta. Anyám a Barneti csata idején a hatodik hónapban volt, és így kellett lóhalálában a tengerig, majd onnan hajón külföldre menekülnie. Majdnem elvetélt. Én már Svájc hegyei között születtem meg, szinte teljes elvonultságban, alig páran költöztek ide a családból. Szétszóródtunk, hogy könnyebben "láthatatlanná" váljunk. Szükség volt erre mivel a rivális máguscsalád a Yorkok oldaláról mindent elkövetett, hogy fellelje családunk tagjait.
Tizenkét éves koromig nevelkedtem Svájcban, eléggé elszigetelten, amikor is anyám, felfedezve, hogy a Mentálmágiához van tehetségem, és ezért visszatért a társasági életbe. Innentől álnéven, de sok neves városban, királyi udvarokban és híres egyetemek közelében laktunk, Padovában, Párizsban, Kolozsváron, Rómában, és még egy pár más helyen. Én pedig emberekkel ismerkedhettem, és gyakorolhattam a tudományomat.
Angliába a család tagjai 130 évvel később térhettek vissza. Innentől apám újranyitotta a birtokunkat, és ő lett I. Thomas Feilding, majd a II. és a III. is. Utána egy ideig egyik öccse, William vette át a Lord szerepét, majd végül egyik bátyám, Arthur, és most én vagyok a Lord már a harmadik generáció óta. A következő generációban a bátyám valamelyik gyermeke fogja már betölteni ezt a tisztet, én visszavonulok.
Sokat változott a világ a születésem óta. Most már nem fordulhatna elő hogy két máguscsalád emberi érdekek miatt egymásra támadjon. Most a saját érdekeink miatt háborúzunk egymással. A jelenkor nagy kérdésre, hogy mi lesz a Fátyollal, képesek leszünk-e fenntartani a következő évtizedekben. Ennél tovább egyenlőre nem számolunk vele, mert úgy véljük, az emberi civilizáció így is úgy is összeomlik, és onnantól már nem kell rejtőzködve élnie egyetlen természetfelettinek sem.
Amikor felnőttként saját lábamra álltam, és megkezdtem önálló életemet, akkor még senkinek sem volt értékes az emberi élet. Nem voltak az erkölcsin normák azokban a magasságokban, mint manapság. A földesuraknak pallosjoguk volt, aki nem született nemesnek, annak pedig sem a szava, sem az élete nem ért egy fabatkát sem. Nagy volt a halandóság, és gyakran nem ismerték a halál okát sem. Egy vámpír vagy démon sokkal könnyebben gyilkolhatott, ha akart. Ebből eredően a többi természetfeletti is nagyobb veszélyben volt, mint manapság. Ha rossz döntéseket hoztál, könnyen eltűnhettél a süllyesztőben. Bár fiatal voltam és könnyen szerelemre lobbantam, nem mertem hozzákötni az életemet senkihez sem, pontosabban senki életét nem mertem az enyémhez kötni, nem éreztem volna magunkat biztonságban.
Már majdnem elmúltam kétszáz éves, amikor először mertem úgy gondolni, hogy családot alapíthatok. Feleségül ettem egy holland máguscsalád lányát, Elisat. Az Újvilág rengeteg lehetőséget kínált, és én éltem vele, telepesként indultam helyet keresni a családomnak. Le is telepedtünk, és megszületett a lányom Martha. De ekkor, 1675-ben kitört az Első Indián Háború, és az otthonunkat feldúlta egy indián törzsnek álcázott vérfarkas falka. Elisa és Martha meghaltak a mészárlásban.
Ekkortól egészen az 1800-as évek végéig inkább a tudománynak szenteltem magam, elvonultam éltem, és a saját vérrokonaimon kívül nem igazán kerültem közel senkihez. Komoly hírnevet vívtam ki magamnak a Mentálmágusok között, és mágikus hatalmam soha nem látott méreteket öltött. De soha nem használtam arra, hogy mások felett hatalmat szerezzek. Ezt undorítónak tartottam volna. Nem foglaltam el más pozíciót, csak amit jogtisztén magaménak mondhattam. A családunkban az a szokás járja, hogy a legerősebb mágus áll ki a nyilvánosság elé, mint Lord, és ő lesz a "család arca". Elérkezett az az idő, amikor bátyám, Arthur átadta nekem a stafétabotot, mert noha ő majd ötven évvel idősebb nálam, utolértem erőben. Azóta ő már eltávozott közülünk. A következő generációt egy lánya, és két fia képviseli, én gyermektelen maradtam.