Lung Mej - Előtörténet

Bár a világ és az alakváltók dolgaiból kiárándult, és hajlamos lett a melankóliára, elég pár apró inger, hogy kedve, harcias természete újra fellángoljon. Ezért is vonult el a világ zajától távol egy kert magányába, hogy fellobbanásai ne okozzanak újabb fájdalmakat magának és másnak. Amíg nem rángatta ki senki magányából, akkor a kertjét ápolgatta és igen, esténként néha kicsit többet ivott a kelleténél, de legalább jót aludt éjjel. Csendesen teltek a napok.
Szép terv volt, mostanra az elvonultság falai repedeznek, a világban zajló események betüremkednek, és be kell látnia, hogy a világ nélküle is éppen úgy el tud romolni, mint amikor még aktívan próbálta ezt megakadályozni.
Kaotikus/jó

Sárkány alakjában fémesen zöld színű a bőre, a teste karcsú, hosszúkás. A szárnyai feketén erezettek, ahogy a fején és a testén is találhatók fekete csápszerű kinövések. A farka vége gyűrűs, ott zöld és fekete gyűrűk váltják egymást. A szemei világoskékek. Mozgása könnyed, légies, gyors. Érezhetően sárkány alakban is sokat tartózkodott, szinte tökéletesen uralja ez a testét is.
Emberi alakja formailag szép, de semmiképpen sem bájos, mert valahogy a szépségen átsugárzik egy adag hidegség és keserűség. Nem is akar szépnek látszani, nem hord csinos ruhákat, vagy nem csinál divatos frizurát. A haját csak úgy cibálja a szél, ahogy jól esik neki. A ruhája általában kantáros kertésznadrág, a kezei földmaszatosak.

Apám


Apám hatalmas hadúr volt, az utolsó igazi kínaiak egyike, aki seregét a hódító mongolok elleni csatákba vezette, bár tudta, hogy nyerni már nem lehet, csak feltartóztatni az ellent. Én már nem ismerhettem meg. Időt nyert nekünk, kik otthon maradtunk, időt, de mire?

Anyám

Anyám szerette volna követni apámat a halálba, de ott voltam én, és apám akarata, hogy egyetlen magzata békében és biztonságban nőjön fel. Így hát anyám előbb a tengerpartig menekült velem és az udvar maradékával, majd mikor az ifjú trónörökösök meghaltak, és minden remény elveszett elbujdosott velem Kína hegyei közé, és ott nevelt fel.

Bújdosás


Szinte teljesen elszigetelten éltünk sokáig. Anyám és egy öreg remete oktatott mindenre, amit ők megtaníthattak nekem: írás, olvasás, költészet, zene, harcművészet, tánc ... Ekkoriban ez egy lánynak több volt, mint elég. A világról csak azt tudtam, hogy nagy és veszélyes, hogy apám odaveszett a barbár hordák fegyverei által, és nincs menedék, vagy vigasz a régi népnek.


Az első szerelem


Még nem voltam húsz éves, amikor ránk talált egy ifjú, ki vér volt a véremből, egy másik sárkány. Anyám nem látta szívesen, ösztönösen nem bízott meg benne, de én fiatal voltam és bohó, és hamar szerelembe estem. Csodás napok voltak, gyönyörrel telik, de hamisak. Egy nap a kedvesem katonákkal jött, és megölték anyámat. Engem elfogott, azt mondta, nem kell meghalnom, lehetek az ágyasa is, ő az új hadúr most a hódítók szolgálatában. Az arcába köptem. Megkorbácsoltatott, aztán kikötözött egy fához véresen, gyengén, hogy a tigrisek faljanak fel. Az öreg remete mentett meg: eloldozott, megszöktetett, elbújtatott.


Bosszú

Évekig bujdostam, kolostorokban laktam, szerzetesektől tanultam, erősödtem testben és lélekben. Társaim is lettek, mások, kiket kisemmiztek, elüldöztek, halálra szántak. Készültünk a visszavágóra. Egyik nap elérkezett a bosszú ideje. A városhoz közel megtámadtuk a menetét, amikor az egyik szentélybe tartott. Levágtunk mindenkit. Az ő fejét én magam választottam el a testétől. Utolsó szavai ezek voltak hozzám: milyen gyönyörű lettél! De nem volt kegyelem. Ahogy aztán tettünkért nekünk sem volt, újra bujdostunk üldöztek, fogyatkoztunk. Már egyre kevesebben értették mit akarunk, miért harcolunk, egyre kevesebben emlékeztek a régi Kínára. Az a világ végleg tovatűnt.

Ikerpengék

Bár már gyanakodva tekintettem a férfiakra, mégis jött egy új szerelem. Ő is sárkány volt, sokkal idősebb nálam érett, bölcs, megfontolt. Segített megtalálni az utam, elengedni a gyűlöletem a hódítókkal szemben, kik addigra már letelepedtek és beolvadtak népünkbe. Az emberek már amúgy sem emlékeztek azokra az időkre, amikor még különváltunk művelt kínaiakra és barbár hódítókra, csak mi, alakváltók hordozzuk hosszú éltünk áldását és terhét. Ekkortól együtt szálltunk harca mindig Kína üdvéért, nem valaki ellen, hanem valami mellett. Egy ideig ez csodás volt, és jól működött. Dicsőséges napok voltak, harccal, költészettel, zenével és szerelemmel teli napok. Elmúltak. Az árulás mindig mindenkit elér. Kegyvesztettek lettünk, és menekülnünk kellett.

Száműzetés

A száműzöttek keserű kenyere lett osztályrészünk. Idegen földön tengődtünk, hol nem láttuk értelmét a harcnak mások ügyeiért. Én túlléptem ezen, letettem a kardot, mondván, újra kézbe veszem, ha eljön az ideje. Ő azonban szögre akasztotta.


Csalódás és gyász


Hosszú évtizedek teltek el így, én anyám örökét folytatva a kertekkel és virágokkal múlattam az időt, ő ... ő leginkább ivott, és aludt, és egyre kevesebbet ivott és egyre többet aludt. Mikor hazánkból hívó szó reppent felénk, már csak én válaszoltam rá, ő nem akart. Végképp nyugovóra tért. Ezt - akkor úgy gondoltam - soha nem fogom neki megbocsátani. Nem csak engem hagyott el, de a hazáját is.

S ma?


Én is elhagytam hazámat, mert a szocialista, kommunista Kína nem volt nekem való. Az alakváltók belső civódásai elborzasztanak. Kertet bárhol lehet művelni. A kardom szögre akasztva lóg a fészer mélyén.