Új éra kezdete - Gabriel & Michahel

by **Michahel** Csüt. Jan. 03, 2019 6:36 pm

Hely: A Milvius-híd közelében
Idő: 312. 10. 28.

Uralkodókra és bálványimádókra egyaránt vetül most a hajnal takarója. A csend, noha birodalma megnyerőnek, áthatónak tekinthető, egyben csalóka is. Ahogy harcosok alig egy órával ezelőtt még szuszogtak, mellkasuk békésen emelkedett és süllyedt, ám a bennük dobogó szerkezet minden egyes lüktetésével már árasztotta szét vánéikban a csata hevét. A kezek, amik a testük mellett nyugodtak, most fegyvert ragadnak, ujjaik úgy szorítanak rájuk, hogy bütykeik szinte belefehérednek és ha az idő eljő, elszántan lendülnek majd előre, hogy minden sújtásukkal vért követelhessenek. Konstantin hosszú utat tett meg idáig és még nagy védelemmel kell szembenéznie, ahhoz, hogy az ütközetet magáénak tudhassa, Maxentius pedig nem fogja várni, míg ők érnek hozzá. Ahhoz túlzottan bugyog benne a tettvágy és az elszántság, hogy bizonyítsa, milyen rendíthetetlen uralkodó is ő, legyen szó bármiféle támadó seregről.
Hamarosan sor kerül a viadalra, s így.. nemsokára vér fog folyni.
De most az elszánt császár még némán járja útját katonáival.
S minekünk fontos most ez a nyugalom. Ez a csend. A csatának elsősorban nem a találkozó seregek és fegyvereik zajában kell eldőlnie... hanem ebben a törékeny, illékony állapotban. Ha itt, sikerül őrá hatnunk, egy egész nép ébred majd kecsegtetőbb jövő reggelére.
- Készen állsz? - szólalok meg fivérem felé. Elég távolról figyeljük őket, nem fedtük fel magunkat előttük, így Gabriel könnyedén végezheti dolgát. Mindketten mondhatjuk, hogy specialisták vagyunk, csak különböző területeken.
Én a csatát segítek majd eldönteni, míg testvérem jobban ért a jelekhez és sugallatokhoz. Ezért kellünk ketten.
Hogy reagáljunk megannyi fohászkodó keresztény hangjára.

by **Gabriel** Csüt. Jan. 03, 2019 7:28 pm

Elszántság és Fohász. Ez a két "hang", mi erőre kap a vészjósló időkben, ahogy a csaták előzményei is ekképp veszi kezdetét. Talán egy kissé túlfűtött a dicsőségre vágyás az emberekben, de oly mértékkel van, mit sokan nem is értenek. Most is hasonlóképp alakul a csata előtti pillanat, bár néma hangok hallatszanak, amik ajkukat nem hagyja el, csak szívük kétségei. Mich-el most is egyként s egymás mellett igyekszünk égi figyelmet adni s hallgatni a harcba induló igaz hitűeknek, akik talán parancsra vagy épp kényszerből ragadtak fegyvert, hogy védelmezzék Otthonaikat s szeretteiket. Én nem tartom helyesnek a vérontást, ahogy az Életet többre becsülöm, még halandók lelkei szavát is igyekszem megértéssel hallgatni, de van, mikor elkerülhetetlen a vég, és vér ömlik ki megannyi Keresztény testéből, ami talán máskor elkerülhető lenne.
-Készen állok, Testvér!- emelem tekintetem fivéremre, és vele tartok, hogy segítségre legyünk oly sok léleknek, kik tiszta szívvel szólnak hozzánk, Égiekhez.

by **Michahel** Vas. Jan. 06, 2019 1:02 pm

- Az ütközetük elkerülhetetlen lesz. - hűvös, tárgyilagos hangon közlöm a ténymegállapítást. Más számára talán érzéketlennek is hathatnának ezen szavak, különösképp egy mennyei entitástól, ám tudom, hogy testvérem részéről ilyesmi miatt nem kell aggódnom. A tényekkel pedig mindketten tökéletesen tisztában vagyunk: Maxentius nem fog leállni, hiszen hajtja a bizonyításvágy Róma felé, ahogyan Konstantin se most fogja lefújni a menetelését. Ügyére azonban hathatunk, s vele, a csata súlyára, értékére is egyben.
- A vezérük elméje a kulcs. Először a hitének kell győzedelmeskednie. - pillantok ezen a ponton fivéremre, némán jelezve felé, hogy részemről ezt a feladatot tökéletesnek látom számára. Ha az emberi elméről, a terelgetésükről, jelek és sugallatok átadásáról volt szó, Gabriel mindig is kifonultabban tudott bánni az erejével, mint jómagam. Én túl... nyers vagyok az ilyesmihez.
- Addig gondoskodok a harcosaik békéjéről. De egyszerre kell cselekednünk. - fontos tényező, hogy nem fedhetjük fel magunkat a sereg előtt, így aztán lényünk energiáit úgy kell alkalmaznunk, hogy egyáltalán ne is sejtsenek semmiféle külső behatást. Amíg én az aurámmal békét árasztok szét a harcosokban, hogy némileg csillapítsam a lelkekben vadul lobogó tüzet, addig Gabriel üzenetet küldhet Konstantin számára. A megfelelő időzítéssel a parancsnok a jelenést úgy érzékeli majd, hogy égi jelet kapott, s hadjárata egyben a kereszténységért vívott küzdelem is lesz.
- Megvan, hogy mi lesz a jel? - bízok testvérem képességeiben és találékonyságában.
Elvégre.. a mai nem az első alkalom, hogy a hírhozó és a harcos segíti az embert rögös útján.

by **Gabriel** Kedd Jan. 08, 2019 3:58 pm

-Igen. Tudom.- bólintok fivérem azon szavaira, hogy a csata elkerülhetetlen lesz. Sokszor láttam már így sereget, kik harcot vívtak ellenségükkel és néha önmagukkal is. Fájdalom és kín, mit átélnek, vagy csupán a diadal utáni vágy, de néha nem tudják maguk sem, hogy a győzelem, milyen árat követel. Ezrek vesznek oda, ahogy hajtja őket a becsvágy, vagy éppen az elkeseredés, de oly sokan ártatlan vérükkel fizetnek a szabadságukért. Hányszor hallottunk fohászt, mely segítséget kérve emeli magasra karjait, hogy égi közbenjárással támogassa megrögzött elveit. Most is, mikor a küszöbön áll a csata, nincs kétség, hogy mindez bekövetkezik.
- Megteszem feladatom, Fivérem.- bólintok felé, mert jól tudom, hogy mindkettőnk tudja a dolgát. Rejtve maradunk előttük, ahogy eddig is, de az nehezebb, hogy az emberi elmét kiismerve megmutassuk nekik a helyes irányt.
-A jel..- töprengek el egy pillanatra, majd meg is találtam a megfelelőt.
- Olyasmi lesz, mit bizton felismer, s tudni fogja Égi közbenjárásunkat. - nézek Mihahelre, majd várakozom a megfelelő pillanatra, ahogy Testvérem is elérkezettnek véli majd az időt.

by **Michahel** Szomb. Márc. 02, 2019 2:50 pm

Hely: A Milvius-híd közelében
Idő: 312. 10. 28.

✞

Sokféle háború létezik. Ám legyen szó bármilyenről is, vívják azt tengereken vagy szárazföldön, soha nem csak fegyverek találkozásáról és egymásnak feszülő izmok sokaságáról van szó. Nem, egy küzdelem sosem ilyen egyszerű, még akkor sem, ha élet és halál egy helyszínen való találkozásakor annak tűnik. Elvégre csupán harcosok vannak, méghozzá olyanok, akik közül nem mindenki fogja túlélni a mai találkozót. Egyszerűnek látszik? A fontos aspektus ez: látszik.
Egy csata, ha részét képezik kardok, s pajzsok, ha nem, húst cincál, míg alóla forró, vörös folyadék nem buggyan elő. Ahol pedig nem ezt teszi, ott lelket marcangol. Akármelyikre kerüljön is sor, a por, s izzó indulatok leültével semmi sem lesz már ugyanaz. Olyan ez, mint egy növény, melynek levelét parázs égeti meg. Meglehet, hogy túléli, de a folyamat már nem fordítható vissza, ahogy eme parányi életben végbement változás is tagadhatatlanná válik. Ma sincs ez másképpen.
- Nem kétlem, Testvér. - és minden szavamat komolyan is gondolom. Gabriel és én nem először avatkozunk már be az élet folyójának hullámzásába, ahogy nem első alkalommal tesszük mindezt az ő tudtuk nélkül. A döntéseiket nincs jogunk megmásítani, így azon se változtathatunk, hogy a birtokukban lévő pengékkel egymás életét vegyék el, azért viszont tehetünk, hogy tetteik egy ragyogóbb holnapot eredményezzenek.
Mikor megszületik fivéremben a jelkép, néma bólintással jelzem felé, hogy használja hát azt.
Eközben a katonák lassan feljebb emelik fegyvereiket, s enélkül a gesztus nélkül is tisztán szivárog felénk a belőlük erős rezgések formájában érkező harci szellem. De nem csak az övék. A másik sereg is közeleg.
- Nem jutnak tovább a hídnál. - száraz, egyszerű kijelentés ez, mintegy megállapítandón, hogy ott fog sor kerülni az ütközetre.
- Menjünk! - jelzek Gabrielnek, majd, ha érzem beleegyezésének rezonanciáját fényes lényéből, akkor közelebb férkőzök a harcosokhoz, majd energiámat kiterjesztem, hogy átmenetileg csillapítsam a mellkasukban dübörgő szerkezet munkáját.
Ez a fivérem pillanata, most kell továbbítania a víziót Konstantinnak.
Csakhogy nem sokára másféle esszenciát (s velem együtt valószínűleg Gabriel is) érezni kezdek.
- Démonok... - az ellenséges sereggel érkeznek.
Ami azt jelen ti, nem elég pusztán üzenetet továbbítanunk, csatlakoznunk kell a harc folyamába azokkal az erőkkel szemben, melyekről Konstantin és hű követői mit sem sejtenek.

by **Gabriel** Hétf. Márc. 11, 2019 8:20 pm

A harc, az harc. Bármelyik oldalról is nézzük, és most ismét részesek lettünk egy közül. A Testvéremmel sokszor álltunk egymás mellett, hogy vezessük az Igazak útját, de ahogy most is, több kell, mint puszta sugallat.
- Menjünk. Itt az idő... - bólintok ismét Mich-re, és ahogy a gondolataim megformálják a jelet, így közvetítem Konstantinnak is a képet, mi most az ő lelki szemei előtt megjelenik. Tudom,hogy érti az üzenetem, ahogy felvillan előtte angyali alakom s aztán homályba vész, de szándékosan csak villanásnyira mutattam meg magam elméje előtt, hogy tudja, nem káprázat vagyok. Hangom most némaság, de a "szívem szava" csöndben is hallható, ami most gondolataiba épülve tudtára adja, hogy számíthat Angyali közbenjárásra.
Aztán Mich felé fordulok,hogy egy főhajtással indúljak oldalán isét csatába,hogy a Démoni sereget megfékezve ismét dicsfény ragyogja be munkánk gyümölcsét. Várakozón állok hát Testvérem oldalán, hogy megadja a saját jelünk, hogy csapást mérjünk a gonosz eme megnyilvánult seregére, és fénnyel boríthassuk el a sötétség egyre terjedő helyét. Bízom benne,hogy sikerünk nem várat soká, de addig még sok minden történik.

by **Michahel** Pént. Márc. 15, 2019 8:27 pm

Hely: A Milvius-híd közelében
Idő: 312. 10. 28.

✞

Bólintok.
Néma jelzés, mellyel tudomásul veszem, hogy feladatunk elvégeztetett. De csupán részben. Noha az égi üzenet célba ért, létünk, s különösen az enyém, legfőbb feladata, hogy a sötét hordától óvjam eme katonák életét. A háború noha önnön döntésükön alapszik, semmi, egyetlen démon sem avatkozhat be életük, sorsuk folyójának sodrásába, s ezáltal nem befolyásolhatják a mai ütközet kimenetelét. Nekünk kell azzá az erővé, azon súllyá válnunk, mely kiegyenlíti az erőviszonyokat, s egyazon szintre hozza a mérleg két tálcáját.
A megjelenésem pillanatok alatt történik, méghozzá abban a pillanatban, hogy az egymással szemben álló felek első harcosai kartávolságba érnek. Találkozásukat kiáltások sokasága, pengék hűvös, fenyegető hangú koccanása tölti meg, míg másutt egyenesen testek feszülnek egymásnak, pajzsaikkal igyekezve olyan ütést mérni a másikra, mellyel reményeik szerint megtörhetik lendületüket, hogy aztán a következő csapásuk már végzetes lehessen. A figyelmem azonban nem őrájuk irányul, hanem azon lényekre, melyek jelenlétéről még csak tudomásuk sincs. Ha arra is fordítják fejüket, nem romlott teremtményt, elfajzott csúfságot látnak, hanem bajtársaikat vélik az oldalukon küzdeni.
Magam is hasonlóan szállok be a csata fizikai erő és fémek által kreált, vért kívánó lángkapujába. Egynek tűnök Konstantin emberei közül, fejemet s vele együtt arcom egy részét fedi a védelmi funkciót betöltő sisak, akár a többiekét, ahogy felszerelésük nagyjához is igyekszek idomulni. Kezemből azonban hiányzik a pajzs, ujjaim egyedül egy kard markolata köré fonódnak szorosan, pengéje valamivel hosszabb a legtöbb harcosénál.
- Nem vagy idevaló! - sziszegem fogaim között, a pokollény arcába, mielőtt véget vetnék itteni létének.
Egyetlen mozdulat. Ennyik csupán. Mégis, egy részem emlékezik. Emlékezik egy fivérre, ki elvesztette fényét...
~ Amint végeztünk az összessel, hazatérhetünk. Az ő háborújukat már nekik kell befejezniük. - jelzek Gabrielnek egy szúró mozdulat után. Csakis az alvilág teremtményeit támadom, a halandók párharcaiba nem avatkozok bele.
Meglehet, érzéketlennek tűnök telepatikus kijelentésem második felével, mégis, természetem ebben a közegben teljesedik ki. A harcban, a Pokol elleni védelemben.
Ebben a szabad szemmel nem látható tűzben.

by **Gabriel** Vas. Márc. 17, 2019 5:45 pm

A dicsőség, mi oly magasztossá emelné mindazokat, kik tiszta szívvel harcolnak a gonosz ellen, hogy ezt sokszor elfelejtik és csak ölnek gátlástalanul. Rámondva többekre a csúf bélyeget, mi nem is igaz. A Jel, mit elmém formált Konstantine elé, mit most jelenésnek vagy pusztán égi jelnek tudhat, már megértette. Érzem erősödő hitét a győzelem mámora közt, s most lelkesítő beszéddel emeli embereit is a csata közepébe. Mich-re pillantva és ismerve mindkettőnk mozdulatát,már nincs kétség,hogy elérkezett ami harcunk ideje is a Gonosz ellen. Erős marokkal tartva Testvérem a fegyverét sújt le a megtestesült démoni alakra, amik nem csak egy lélegzetnyi időre jöttek eme síkra, bár tudják már ők is, hogy sorsuk nem oly egyértelmű, mit eddig tudni véltek. Hiszem, hogy Testvérem oldalán harcolni nemcsak dicsfény,hanem testvéri összetartozás. Nem a magasztalás vagy az élet kioltása elsődleges neki sem, hanem a védelme. Minden erőmmel segítségére vagyok és ezt ő is tudja, nem kell hozzá szavakkal említenem. Egymás mellett állunk és védelmezzük mindazokat, kik igaz hittel és szívvel küzdenek a pokol lényei ellen és mi, mindent megteszünk hogy ezek a kárhozatra ítélt lények oda kerüljenek, ahová valók. A Pokol legmélyebb helyére.

by Ajánlott tartalom

Új éra kezdete - Gabriel & Michahel

Új éra kezdete - Gabriel & Michahel

Re: Új éra kezdete - Gabriel & Michahel

Re: Új éra kezdete - Gabriel & Michahel

Re: Új éra kezdete - Gabriel & Michahel

A kereszténység csatája

Re: Új éra kezdete - Gabriel & Michahel

Re: Új éra kezdete - Gabriel & Michahel

Re: Új éra kezdete - Gabriel & Michahel

Re: Új éra kezdete - Gabriel & Michahel