Ne ébreszd fel az alvó oroszlánt - Ármáres & Tamashi

Helyszín: Magyarország, Budapest, random park

Az egyedüllét érzete ismerősen tapad a tudatához. Büszkeséggel és a felfedezés örömével társul, mint már oly régóta. Arcán halvány mosollyal járta az utcákat egész nap, felpislogva a hatalmas, fölé tornyosuló csillogó épületekre, amelyek miatt néhol olyan érzete van, hogy lehetne bármelyik városban: Tokióban, Londonban, Párizsban vagy itt, semmi sem más, viszont... azért jelentősen érezhető az itáliai művészek hatása. Az épületek összeegyeztethetetlenek a közöttük járkáló megannyi négerrel, franciával, japánnal, koreaival és ki tudja, még hány nemzet különféle lakosával, aki turista, itt lakik, dolgozik, vagy menekültként húzza meg magát. De hát ez már csak így van a mai világban.
A probléma azzal van, hogy ez egy főváros. Még mindig. Bár Európa ezen részén meglehetősen kevésbé busásak az árak, mint nyugatabbra, ám ha valaki elfelejt számolni azzal, hogy ismét egy idegen pénzformával dolgozik, és elnéz egy-egy nullát (annyi van ennek a nyavalyás nemzetnek nulla a pénzein, mint felhők az égen Angliában, pedig semmi szükség rá, mert nem ér olyan sokat az a pénz...), akkor előfordul, hogy olyan helyzetbe keveredik, hogy csak járja kilátástalanul az utcákat és azon gondolkodik, mégis hol fogja nyugalomra hajtani a fejét.
A mai napon végigjárt pár kisebb kiállítást, a Terror házát és jó pár negyeden végigsétált, becsöngetett pár külvárosi lakóhoz, hogy kérdezősködjön és megoszthassa velük kérdőívét, melynek lényege nagyjából annyi volt, hogy mennyire tartják valószínűnek, hogy a japánok és a magyarok rokon nép, illetve hogy viszonyulnak hozzájuk. Azt mondta, egyetemi kutatást végez és ezért fontos. Nos, tényleg végeznek egyetemeken ilyen kutatásokat. Ugyan jelen pillanatban nincsen jogviszonya egy ilyen intézménnyel sem - hátha majd itt talál egy érdemlegeset és benéz -, de hát most... mit mondhat nekik? Azt sem vághatja a képükbe, hogy hány éves.
Vicces, ma elég sokszor megkérdezték tőle az utcán. Vagy talán valami ocsmányabbat mondtak, ki tudja, nem mindenki angolul mondta, vagy bármilyen más nyelven, amelyen értett, a magyarok nyelvét pedig nem sajátította még el azon rövid idő alatt, amíg itt tartózkodott. Cifra és bonyolult nyelv, állapította meg elsőre, valamelyest hasonlatos az övéhez, felüdítően más, mint az angol, amely mintha csak egy ház alapjait rakná le ahelyett, hogy bútorzatot és díszítéseket is elhelyezzen benne, hogy rendesen otthon tudjuk magunkat érezni.
Ilyesmiken filozofál, ahogy beszívja a kipufogógázzal dúsan telt levegőt. Eh. Park. Kell egy park. Ott valamelyest csend van és nyugalom.
Irány hát a tömegközlekedés. Maradék aprója nagy részét elkölti hát egy útra, majd egy már ismerős utcanévnél leszáll. Emlékezett itt egy elhagyatottabb részre. A Városliget lenne nyilván a legkézenfekvőbb, csak hát... arról az hírlik, hogy nem a legbiztonságosabb környék. Gettópatkányokkal a közelben pedig biztos nem lehet kényelmesen aludni, így hát nem a legjobb ötlet.
A hely megfelelő kritériumokkal rendelkezik. Vannak padok. Más kérdés, hogy lekopott róluk a festék, némelyik inog, pár deszka hiányzik, és a legtöbb rágóval van díszítve, de padok. Elégedetten sóhajt hát egyet, beszívja a jelen lévő kevés hársfa által kibocsátott oxigént hálásan, int egyet egy lekuporodott galambnak, majd leheveredik. Felhúzza a lábát és oldalt hajtja magát, szürke dzsekije kapucniját a fele alá gyűrve. Lehunyja szemét, mely ma már sokat látott. Sokat aludt már kényelmetlen helyeken, sátorban, kemény földön, gyökereken, lapos köveken, ez még viszonylag kényelmes, hisz a földtől is van bizonyos távolság.
Egyedül van. A világ az övé.

Tappancsait óvatosan helyezi egymás után. Egyetlen szem őr áll a tengerparton, de valamiért nem hallja meg még akkor sem, mikor megbotlik egy átkozott ládában, pedig már éppen elkezdené káromolni a világot magában. De nem, az őr, az csak ott áll. Megnyugszik, hogy kellően magas a lopakodási szintje, majd oson tovább. Közvetlenül az őr lábánál van a kincsesláda. Meg kell szereznie. Egyik lépés a másik után... lassú, kimért lépések, türelem... ám ekkor otromba vakkantás hallatszik. Egy utálatos jószág fülsiketítő csaholásba kezd a háta mögül. A vészjelző kattan, ő pedig ugrik, és máris a tengerben terem. Jobban bírja a vizet, mint az átlagos macskák, de azért a tenger sós, és nem kéne tudnia levegőt venn...
Tud levegőt venni. Hát jó, rendben. Ez felettébb csodálatos. Immár ismét karjai vannak, és azokkal úszik. Búvárok vannak körülötte, és versenyt úszik velük. Látja a csíkot, amely jelzi, hogy fogy a levegője. Gyorsan fel kéne jutni a felszínre...
...Szívem.
A hang valahonnan messziről jön. A tenger felől, ha minden igaz. Akkor ott lesz a felszín, talán egy hajó, és kiszedik majd a vízből. Remek. Úszik felfelé...
...nagyon fáradt vagy....
Valóban az? Sosem törődhetett azzal, mennyire érzi magát fáradtnak. Utazás közben az alvás csak annyira kell, hogy túl tudj élni és továbbmenni és nagyjából felfogni, amit látsz.
Utazás.
Tényleg, hol a fenében is van most? Túlságosan is sokszor eszmél erre a kérdésre mostanában...
Kinyitja a szemeit, nagyra. Nem nagyon tudja, milyen fejet vághat, ám nem is nagyon érdekli. Próbálja felmérni a helyzetet, agya tesz egy kis kellemetlen ellipszist, ahogy megkeresi a valóságot, amelyben jelenleg tartózkodik - elméletben. Viszont késznek kész. Mindig.
Jobb keze ösztönösen mozdul, az alvástól kissé petyhüdten ökölbe szorulva, a fölé magasodó élőlény állát célozván, miközben lábaival kaparászni kezd a földön, hogy egyensúlyt és legfőképp földet találjon. Fel is pattan, megrázva a fejét, hogy elűzze a szédülést és merev tekintettel figyelve az idegent. Dzsekije közben a földre lóg félig, de ez a kisebbik baj. Mi történt, amíg nem volt magánál? A fene ezekbe a nyilvános helyekbe, hogy egy perc nyugtot nem lehet neki adni... Hát ezért jobb, ha van négy fal. De ezért legalább fizetni nem kell.
Aki megzavarta álmát, hosszú hajjal rendelkezik. Ám hogy nőstény lenne, nos, ez már nem igaz rá, kicsit sem. Akkor ezért szívem. Heh, hát ez csodás. Hogy még éjszaka is. Viszont elég vékony. Talán el tudná látni a baját, ha arra kerülne a sor. Bár most... több kedve van aludni, mint összekapni bárkivel is. Az elmúlt napokban kifejezetten kulturáltan viselkedett, információt szerzett, át sem változott... Nem biztos, hogy ez sokáig így marad.

A pár rövid szótag, amit a hirtelen reakció során az idegen hozzávág, ismerősek. Van egy sejtése, mit jelenthetnek. Hallotta már őket laza beszélgetésekben mintegy kötőszóként és hangosabb vitákban is, így szinte biztos benne, hogy sejtése beigazolódott, tekintve, hogy illeszkedik ez egy olyan szituációhoz, amelyben az illetőt állon vágják.
Az adrenalin kellemetlen sebességgel pezseg az ereiben. Nem, nem jelenthet túl nagy veszélyt, hiszen meglepődött a támadáskor. De hát mégis mire számított? Nyilván nem akart észrevétlen maradni, hiszen megszólította, sőt, minden bizonnyal hozzá is ért... Remélhetőleg az arcához azért nem. Nagyon reméli, különben...
Ah, szóval itteni. Következő szavai sem beazonosítható nyelven hangzanak, ellenben sok e-t tartalmaznak. A létigékről azért hallott már egyet s mást, így annyit ki tud hozni a dologból, hogy a kérdés az ő személyére vonatkozik. Ez sem meglepő.
- Am I not what? What about me? - kérdi olyan stílusban, mely nyilvánvalóvá teszi, hogy szívesen elfogadna egy magyarázatot azt illetően, mit is óhajtanak tőle.

Nah, az angol szlenget viszont ismeri. Az elmúlt jó pár év során volt alkalma. Na meg elég csak belenézni a médiába és tele lesz vele az ember agya igen hamar. A felismerés kissé cinikus árnya suhan át az arcán. Az első dolog, amire számított, bejött. Pedig azt gondolta, pusztán csak hajléktalannak nézik majd, azokhoz pedig nem szoktak közel férkőzni, pláne nem Szívemnek nevezni őket. Mi a jószagú cseresznyevirágért is kellett nőnek születnie...
Mosolya szélesedik, ahogy a fiú - mert fiú ez még, legalábbis a porhüvelye ezt mutatja - kifejezi zavarát. Fél tőle? Talán. Beleszimatol a levegőbe, hogy érez-e valami változást a szagokat illetően. Bár az embereknél általában elég az arcukra nézni, hogy felismerje érzelmeiket.
Jégkék szemei határozottan mélyednek a srácéba, mintegy jelezve, hogy nem, szó sincs róla, hogy bármilyen tudatmódosító használata a tevékenységei közé tartozott volna, hacsak az alvást nem számítjuk.
- Do I look it? - kérdi kihívóan. Fogalma sincs, mit akar ez az illető, de talán ő maga sem tudja. Mindenesetre az alvás már oda. Legalábbis egy időre. teste villámgyorsan működésbe lépett és most akár lefuttathatnák vele a félmaratont. Bár nem lenne kellemes.

Milyen aranyos. Vajon hány éves lehet?... Furcsa, az imént magyarul szólt hozzá, viszont az angol nyelvet is tökéletesen és természetesen használja, ráadásul a szlenget is. No, nem is ez a meglepő. Hanem az, hogy Tamashi ferde szemei és nyilvánvaló kívülállósága ellenére is úgy döntött, hogy folytatja vele a kapcsolatot. Nos, itt még nem nagyon vannak ismerősei. Ki lehet? Nem valószínű, hogy utánaküldtek volna valakit bárhonnan is. Hetek óta nem tört fel egyetlen számítógépet sem. Akkor mégis mi lehet?...
Kíváncsian várja, milyen magyarázattal áll elő. Kissé megemeli a szemöldökét, arcán puszta várakozás és érdeklődés látszik. Azonban magyarázatot nem kap. Helyette egy ajánlatot.
Valamit a boltból? Hát ez igazán furcsa reakció azok után, hogy felébresztett egy padon alvó lányt. Még csak meg sem kérdi, miért aludt ott? Fura szerzet. Bár még mindig lehet, hogy csak kirabolni akarja. De mégis hogyan? Egy boltba készül bemenni, ahhoz pedig kell, hogy legyen nála pénz. Öltözékéből és hosszú hajából ítélve nem lehet valami túl sok pénze, viszont nem is a közönséges utcagyerekekre hasonlított, sokkal inkább...
Rockerekre.
- Do they sell cards with "Forgive me" written on them? - néz sima arccal, próbálva nem elnevetni magát. Fáradt, ez tény, de kíváncsi, hogy reagál a másik.

Az ő arcáról viszont nem olvad le a mosoly. Nem a legőszintébb, nem is a legszebb, enyhén iróniával fűszerezett, de azért egész jóleső. Végül is egész szép létformával sodorta össze ez a nap, csak hát ő is csuklya alá rejti magát, pedig hát csak nem azért hord hosszú hajat, hogy lássák azt? Vagy talán csak... csak hűvös van. Szóval igen. Egész szép létforma. De sok ilyen mászkál a világban és nagy részük csak saját malmára hajtja a vizet.
I would need... a good sleep. But I was interrupted in that, it seems. But... - viszi fel ismét a hangsúlyt - first, I have forgotten to introduce myself. My name is Tamashi. - hajol meg kicsikét, kezei tétován közelítenek a combjaihoz ezen mozdulat közben, ám a mozdulat kissé félbehagyott és félig teljesített lesz. Tudja, hogy sokan furcsán néznek rá, mikor ilyet tesz, de néha jólesne egyszerűen csak elengedni magát és nem törődni azzal, ki hogyan néz rá emiatt. - And if you could tell me a bit about what is worth seeing in this city... or this country... I would be grateful for the information.

[justify]Engedi, hogy a kuncogás átvegye a hatalmat felette. Vállai kissé megrázkódnak. Arca visszakerül alapállapotba és kíváncsi várakozással szemléli tovább a jövevényt. Oswald. Biztosan nem a szülei keresztelték így.
- He was just a scapegoat, you know... - jegyzi meg mintegy mellékesen. A legjobb, éjszaka kellős közepén leállni filozofálni...
Szóval egy hírhedt kis színésszel van dolga. Hát ez csodálatos. Ráadásul még a klasszikusabb fajtából. Komolyan, csak szórakozásból futja le vajon ezeket a köröket, vagy tényleg azt gondolja, hogy be lehet csábítani ezzel valakit a kelepcébe?
Sajnálatos módon igaz lehet, tényleg be lehet sokakat csábítani. Valószínűleg. Borzasztóan sok naiv lányka járja a vidéket. És Budapestet is. Mindenhol akadnak.
- You have just met me. And I could be anyone. You know nothing about me - mutat rá.

felsóhajt. Rossz választ adott, ez nyilvánvaló. Csak mindössze a pillanat ezredrésze alatt körülbelül ugyanennyi válaszlehetőség folyik át az agyán, és aztán ebből választani egyet nem is olyan könnyű. Persze utána már nincs értelme lamentálni, hogy jó volt, vagy sem.
No, I don't have a dirty mind, I have a reasonable mind and some experience, boy - gondolja magában, de nem érez annyi késztetést magában, hogy ki is mondja a szavakat.
- You don't know how many nights i've spent out in the "cold night", do you? - kérdi, majd a fiú felé nyújtja a kezét... No persze. Mézesmadzag, hm? És.... még hogy bűn lenne... Ezt mégis mire alapozza? Ez a szó olyan értéket képvisel, amellyel talán jobban tisztában van a kedves Oswald, mint amennyire mutatja. Tami összébb húzza a szemöldökét. - Why would it be a sin?
Ha képes még tovább győzködni, akkor igencsak nagy türelme van.

Előrebiccenti a fejét és fölemeli a szemöldökét, amolyan kétkedő módon. Gondolatban cicceg egy sort. Ejnye-ejnye. Komolyan, mi történt volna ezzel a sráccal a mai nap folyamán, ha ő történetesen nem fekszik itt ezen a padon? Valaki más után nézett volna vagy egyszerűen csak folytatja megszokott rutinját?
Mondjuk jó kérdés, hogy van-e neki ilyen, és hogy bármit tesz, az megszokott-e.
- Yes. - jegyzi meg könnyeden, hátha ezzel sokkolhatja kissé. - And no. I could say that the whole world is my home. It would not be completely true. Not the whole of it, of course, but... maybe lots of places.
Beszélgetőtársa viszont igencsak olcsó módszerekhez folyamodik. Nyilván nem tűnt fel neki, hogy nem egy egyszerű emberfiókával van dolga.
- If I were stinky, and you wouldn't feel it by now, I suggest you should go see a doctor about your nose.
Maximum egy kis esőszaga lehet vagy talán egy enyhe, pézsmás bundajellegű illata a ruhájának, tekintve, hogy dzsekit ritkán mos ki és a közelmúltban változott azért át néhányszor. De arra ügyelni szokott, hogy ne lehessen kiszagolni normál, emberi szaglással. A többi... nos, ők is jobb, ha elkerülik.
Sóhajt egyet. Oswald-san nagyon jól elnevetgélt magában, ám kezdett unalmassá válni ez számára.
- You are quite brave suggesting for someone to sleep with you, after the person has hit you in the face.

Félig leereszti a szemhéját. Jó, végül is ezt akarta, de mikor harmadjára hallja - vagy lehet, hogy több -, kezd unalmassá válni. Hát ez lett, homeless. Sokminden volt már, talán még ez is, ám ilyen intenzíven - és egyszerűen - már jó régen akarták vízszintes felületre kényszeríteni. Bár ahogy elnézi a fiúkát, nem lenne szüksége vízszintes felületre, a férfiaknak úgysincs szükségük vízszintes felületre, minek az nekik....
Nah, hogy ebbe most minek gondolt bele? Városfelfedezési projektje kellős közepén van, és meglehetősen fáradt, valamiért mégis itt ragadt, várva, hogy valami csoda folytán érdekessé válik egy előre teljességgel kiszámíthatónak tűnő szituáció. Hogyan tudná lerázni magáról vagy hatástalanítani? (Az elsétálás túl egyszerű és unalmas.) Talán ha ivóversenybe kezdenének... de sajnos az ittenieknek jóval erősebb italaik vannak, mint Japánban, és ráadásul mindenféle szörnyű keveréket alkotnak különféle minőségi és/vagy minőségtelen löttyökből, ami csak még csúnyább hatással van a gyomorfalva és úgy általában a belsőre.
Oswald azonban mondott még valamit, amire allergiás. - I am not pretty... - jegyzi meg kevesebb indulattal a hangjában, mint amennyit szívesen belerakna ebbe a szóba. Pretty. Látott már ez nőt? Arra se kellett volna rájönnie, hogy ő az, ahogy ott feküdt, egy teljesen közönséges dzsekibe bugyolálva. Ráadásul egy itteni boltban vette, olyan holmik között volt, amilyeneket a Simsben látni az utcán mászkáló néger tinédzsereken...
Ennyit az öltözködésről és annak a hatalmáról.
- Let me guess, you want to take me to a night club or something like that.

Megráncolja a szemöldökét és sok médiaszleng által átmosott agyán a sok angol beszéd következtében ez a kifejezés jelenik meg:
Ooh, come ooon.... - aminek csak egy szemforgatással ad létjogosultságot. Hogy tudta ennyire félreérteni? Úgy látszik, rég beszéltem emberekkel. Ja várjunk, pár órája volt. De a múzeumi recepció nem éppen ilyen szintű társalgást igényelt.
Ain't no fool. Nahát. Ilyen külsőhöz nem illene ez a kettős tagadásos dolog. De nyilván menőnek akar tűnni, hát persze.
Csak hallgatja és hallgatja az immár ülőalkalmatosságon helyet foglalt férfinemű egyedet és kétkedően néz. Újra meg újra meg tudják lepni. Aztán amikor az befejezi mondandóját, halkan elkezd nevetni, rázkódó vállakkal, majd kissé hangosabban kuncogva és egyre jóízűbben, nem szarkazmustól mentesen. Help my self-esteem.. Best offer ever... Mi vagy te, valamiféle házalóügynök?
Újra és újra lejátssza magában a szavakat, mert jelentős mértékben szórakoztatónak tartja őket. Elhalkul kissé, amikor a meglehetősen bátor egyed közelebb lép hozzá, s incselkedőn-várakozón néz a szemeibe, na, mivel áll még elő?
Hát... a folytatás még csodálatosabb. Azt a szót tudná rá alkalmazni, hogy...
- Hilarious...
S ismét kuncogni kezd. Áh, nem, soha nem hallott még róla, tényleg. A legviccesebb az lenne, ha most színpadiasan fogná magát, és átváltozna, de... nem kéne még egy ruhaszettet elpazarolni.
Nos, igen, az alakváltók a világ olyan csoportjába tartoznak, legalábbis ő, aki nem csak hiúságból járogat állandóan ruhaboltokba...
- You are cute, but I can assure you that my pride and self-esteem - nem bírja, újból elkezd nevetni. Vajon kit verhet fel egy ilyen kivilágított modern városban? -... are perfectly well. Now if you'll excuse me, I have a lot of... I don't know.. shadows to discover over there. - kapja fel a padról a cuccát és teríti körbe magát a dzsekivel, majd indul meg egy teljesen véletlenszerűen kiválasztott utca irányába.

Arra azért számított, remélte, vagy félt tőle, ez nem teljesen világos, hogy Osi-sama nem fogja annyiban hagyni a dolgot, de ami történik, azért felülmúlja rövid elképzeléseit. Életmentő ösztöneinek a másodperc tizedrészei alatt kell reagálniuk, ahogy a semmiből mindenféle előrejelzés, füst vagy efféle nélkül megjelenik egy forró pajzs körülötte.
Vagyis hát a pajzsnak védenie kellene, ez meg...
Még szerencse, hogy nem cipzározta össze a dzsekit, így rögtön le tudja azt dobni magáról. Arrébb is lép, majd ellenőrzi, hogy a haja nem kapott-e lángra, és a kelleténél talán picivel többet csapkod. Szíve dobogása pedig sokszorosára gyorsul, és érzi, hogy bekövetkezik az elkerülhetetlen....
De miért is? Hiszen annyit gyakorolt. Frusztrált, torka mélyéről feltörő morgást hallat, ahogy szembefordul...na támadójával, ám az már nem ott áll, hanem konkrétan előtte, így megfordulnia se kell. - Akuma - morogja az orra alá és az ellenkező irányba kezd el rohanni, miközben eszeveszett sebességgel bújik ki a pólójából, dobja le azt oldalra, nem figyelve, hogy hová esik, majd a nadrágjával teszi ugyanezt, végül ami maradt, hajítja le magáról, hiszen csak fél perce van az egészre. Mivel épületig addig már nem érne el, ezért a parkban a legközelebbi vastag fát célozza be és mögé bújik, hátát nekivetve...
Érzi, ahogy csontjai átformálódnak, nézőpontja alacsonyabbá lesz, és teste többi részét is, ahol eddig csak sima bőr volt, szőr kezdi el borítani. Nemsokára már ismét mancsok alatt érzi a puha füvet, földet.

Persze, hogy nem kell. Hagyhatom is, hogy csak úgy elégjek, te meg vigyorogj rám, hm? Lázasan keresi a menekülési útvonalakat. Vajon mennyi idő után tűnik fel az embereknek, hogy történt valami? Ez... Fátyoltörésre kényszerítette, ez a nem normális őrült... A francba. Hogy lehet ekkora szerencséje? Békésen aludt egy padon mindössze tíz perccel ezelőtt. Vagy ki tudja, mennyi volt. Most meg?
A lélegzete majdnem elakad, amikor megérzi maga körül a hőt és hallja a lobbanást.
Ez felgyújtotta a fát.
A fát.
Agresszív fújást és vernyogást összevonó hangot ad, ahogy minden izma megfeszül szinte. Arrébb ugrik. Szegény fa. Hát ez szép lesz, remélhetőleg nem terjed tovább. Meg nem tűnik fel olyan hamar senkinek. El kell tűnni innen.
Sebesen iramodik meg egy mellékutca felé, bár legszívesebben itt és most ölre menne ezzel az élőlénnyel. De fölösleges, akkor legfeljebb meghalna, ahhoz pedig még nincs túl sok kedve. Inkább igyekszik menteni magát. Még jó, hogy éjszaka van. Nappal is meg merte volna tenni vajon?