That's my nature - Druian & Tamashi

A nő megnedvesítette az ajkait. Ezek szerint pedig nemcsak rendkívül éhes volt - tekintve a sűrű, hangos gyomorkorgást -, hanem igen szomjas is. Igyekeznünk kellett hát, amelyet igencsak megkönnyített, hogy időközben ráleltem a fémövre, melyet győzedelmesen meglengettem előtte, mielőtt elszakítottam a napfényben csillogástól, majd visszahelyeztem oda, ahová való.
- Hm. - engedtem meg magamnak egy kissé talán túl elégedett vigyort - Természetesen szeretem, azonban nem úgy festesz, mint akit jóllakatna egy darabka töltött tészta. - böktem határozottam a hasfala felé, aztán nekiláttam, hogy elvégezzem a szükséges teendőket távozás előtt.
Nem kívántam visszatérni ide a nap során, így célszerűnek találtam minden szükségeset az autóban elhelyezni, na meg ezúton elszalaszthatatlan alkalmak tárultak fel előttem arra, hogy egy kissé próbára tegyem a macska önérzetének tűrőképességét.
 - Mellesleg egész éjjel a gyomrodat hallgattam. - hazudtam, mialatt valósággal csak feldobtam a párnákat az ágyra, egyenként, elnagyolt mozdulatokkal.
Valójában persze egyáltalán semmit nem hallgattam, sőt, hogy őszinte legyek, egyetlen egyszer sem nyertem vissza az öntudatom egészen addig, amíg meg nem fosztott a takaró kellemes melegétől, így fennállt az esély, hogy felcsattan, azonban már azzal is elégedett lettem volna, ha egy kissé felháborodik. Igazán kijárt ennyi szórakozás, elvégre viccmesélésben rendkívül szörnyen teljesítettem, és talán az illető nem nevette el magát tüstént, mégis rendkívül izgalmas volt kivárni, míg ráébred, hogy egészen végig csupán játszottam.
Kitártam az ajtót, a friss és hűvös folyosói levegő pedig szinte áramlatként töltötte meg a helyiséget. A lég valamiféle narancs aromában úszott, ám hogy mitől származhatott, arra sajnos nem voltam képes rájönni. Ritkán és keveset tartózkodtam szállodákban, sokkal jobban kedveltem az otthoni környezetet, ahol azt tehetek, amit óhajtok, s mondhatni távol tartózkodom mindentől, ami zavaró lehet.
- Jöjj, Tamashi-san, indulunk. - kértem tőle, azzal várakozóan visszafordultam felé.

Tenyeremet Tamashi vállára fektetve, őt pedig egészen magamhoz vonva hagytuk el a helyszínt, amint feltűnt, mennyire fakóvá vált az arcbőre. Ugyan nem kérdeztem semmit, elvégre egy harapni és karmolni kész macskával álltam szemben, aki a világ összes kincséért sem ismerte volna be, hogy nincs valami jól, ezúton biztosítottam a lábaira nehezedő - meglehetősen csekélyke - súlyt. Az anyósülésen készítettem neki megfelelő helyet, majd szó nélkül kormány mögé ültem, s egészen addig csend telepedett közénk, amíg vissza nem tértem oda a szó legszorosabban vett értelmében egy nagy halom étellel, amelyet jobbnak láttam inkább elvitelre kérni, tekintve, hogy a nő talán el is ájult volna, ha megpróbál kiszállni. Tehát ellenkezést nem tűrő arckifejezéssel a kezébe adtam egy tányér okroshkát - azaz burgonyával készült tejfölös uborkalevest -, némi baromfihússal töltött piroggal keretezve, s hagytam, hogy elfogyassza, közben pedig csatlakoztam hozzá, egy-egy pillanatra felé nyújtva egy kis blinit. Aztán, étkezésem végeztével birtokba vettük az utakat, melyhez Tamashi-sannak igazán nem akadt hozzáfűznivalója, tekintve, hogy egy percig sem ellenkezett, s amely csendet kihasználva legalább alkalmam nyílt elgondolkodni rajta, mégis mivel érdemeltem ki a Kaida jelzőt. Kis sárkány. Hiszen még nem is látott. Érthetetlennek tartottam, elvégre legalább egy egész emberi fejjel fölé magasodtam, egyszerűen érthetetlennek, s bár felmerült bennem néhány esetleges magyarázat, végül megállapodtam magammal a legvalószínűbben, mely szerint létezésem két formáját igyekezett anyanyelvén a lehető legmegfelelőbben elkülöníteni egymástól, így hát ez a csupaszon védtelennek tűnő, két lábon járó alak kicsinynek minősült.
Azonban akárhogyan is legyen, egyelőre semmit nem bántam meg, sőt, éppen ellenkezőleg. Amikor már egy falat sem fért volna belé, eléje tettem néhány értekezést a legújabbak közül, s hagytam, hadd tanulmányozza őket, hadd tegye fel a kérdéseit, amikor úgy érzi, végzett, addig pedig az utat kémleltem, azon gondolkodva, hogyan is folytassam, hogyan vessem papírra, amit a koncert kapcsán kívántam megörökíteni, mialatt feltekertem a rádió nevezetű eszközből szivárgó muzsika hangerejét, a minapról arra következtetvén, Tamashi-sannak nem lesz semmilyen ellenvetése.